Tízezer óra

A profizmushoz idő kell. Ahhoz, hogy igazi mesterévé váljon az ember egy szakmának bizony mindenkinek kő keményen bele kell raknia a az időt, pénzt és energiát. Miért lenne ez másképp a például az opciós kereskedéssel?

 

Ahogy én láttam, az emberek a tőzsdei kereskedést szerencsejátékként kezelik. Talán ebből is fakad az, hogy nem hajlandóak tudomásul venni, hogy ez is csak egy szakma, amit szépen lassan meg kell tanulni, ha ebből akar élni bárki. Idő kell a tanuláshoz is és a tapasztaláshoz is. Én még soha életemben nem láttam egy hónap alatt mesterré váló kőművest, ácsot, tanárt, mérnököt, programozót, orvost, ügyvédet, de még betanított munkást sem. Valamiért az hétköznapibb szakmáknál sokkal könnyebb a belátása ennek az alapvetésnek, hogy a jó minőségű gyakorlással töltött megszámlálhatatlan mennyiségű idő elengedhetetlen ahhoz, hogy a csúcson legyen az ember. Ha csúcson van, akkor könnyebben érvényesül, amit könnyebben válthat pénzre. Így válik a tanulás tudássá, a tudás sikerré, majd a siker pénzzé.

 

Érdemes átfutni a Malcolm Gladwell Outliers cimű könyvét, ami Anders Ericsson munkásságán alapul. Ebben a könyvben szó esik a 10.000 órás szabályról, ami röviden annyit tesz, hogy ahhoz, hogy valamiből igazán magas szintre kerüljön az ember körülbelül ennyi időt kell elötleni vele - mármint tanulással, tapasztalatszerzéssel, gyakorlással. Ahhoz, hogy ezt kamatoztatni is tudja a tudását az ember még persze sok egyéb képesség kiépítésére is szükség van, meg kapcsolatokra stb.

Később Gladwell állításainak egy részét maga Ericsson próbálta cáfolni, viszont a lényegen nem változtatott: aki profi akar lenni, meg kell érte küzdenie. Lehet, hogy valakinek 7.000 a másiknak meg 13.000 órára van szüksége ugyan ahhoz, de kőkeményen oda kell raknia magát mindenkinek. De persze olyan is van, hogy valaki sohasem lesz igazán kimagasló az adott dologban – bár olvastam olyan történetet is, amikor egy kereskedő több mint tíz év után talált magára és váltotta be a reményeit a tőzsdén.

 

Hogy működik ez a való életben, vagyis hogyan láttam én működni? Aki kitartott, strukturált tanulási, gyakorlási rendje volt, meg tudott újulni, tudott menni még árral szemben is, az nyert és az ilyen ma is nyer.

 

Ennyi kell ahhoz is, hogy kiváló tőzsdei kereskedő legyen az ember és sikeres éles számlát építsen magának.

 

 

-Simon Goldman- 

Az ingyen "varázsa"

Amikor elindultam a profi tőzsdei kereskedővé válás rögös útján egy nagyon érdekes jelenségre lettem figyelmes, ahogy olvastam a fórumokat és a különböző közösségi oldalakat: az emberek mindent ingyen akarnak. Ingyen akarják mások tudását, szellemi termékeit megkaparintani.

 

Habár teljesen megértettem őket, mégis egy kicsit értetlenül álltam a dolog előtt: egy ember aki dollár százezer-millió dollárt akar keresni a tőzsdén hogyan nem látja azt, hogy az első dolog amibe be kell fektetnie az saját maga és a saját fejlődése?

 

Az utóbbi pár évben megközelítőleg ötezer dollárt költöttem különböző kurzusokra, könyvekre, programokra. Miket kaptam cserébe? Profiktól tanultam piaci elemzést, profik segítettek felépíteni a megfelelő kereskedői szemléletmódot-pszichológiát, profiktól tanultam pénzkezelést, kiváló szimulátorokon gyakorolhattam, profik által készített és használt kereskedési naplóba vezethettem a kereskedéseimet. Jah, és majdnem el is felejtetem: valódi elit kereskedők mentorálasa alatt állhattam.

 

Tehát, ha az ember megfelelően tud szelektálni a különböző scam tréningek között bizony valóban hasznos dolgokra lelhet, amivel nagyon-nagyon sokkal meg tudja gyorsítani a tanulási folyamatot, de ezek sosem lesznek ingyen. Miért? Mert akik ezeket tartják bizony benyelték a saját tanulópénzüket ahhoz, hogy ebből élhessenek. Másrészt tudják, ha az emberek ingyen kapnak valamit, akkor azt jellemzően nem tudják értékelni, megbecsülni.

Tehát, ha az ember olcsó jános módjára próbál boldogulni és minden tudást, eszközt ingyen és bérmentve próbál megkaparintani, akkor később fogja megfizetni az árat. Jellemzően két-három elégetett számlával, sok-sok hónap vagy év egyhelyben topogással, majd aztán elkezdi kifizetni a jó minőségű képzéseket, tanárokat stb.

 

 

Szokták mondani, hogy az “ingyenpénz a jó pénz”, de nem véletlenül van egy olyan mondás is, hogy “könnyen jött, könnyen ment”. Az emberek általános mentalitása nem alkalmas a könnyen jött dolgok megbecsülésére és ritkán éreznek valódi hálát is érte. Ha ezt éreznék, akkor felelősséget is éreznének iránta és értékként kezelnék. 

 

Profi kereskedői környezetben, az ahhoz tartozó eszközökkel való cseperedésben az éles számlakimutatás is egészen más képet fog mutatni, ezt garantálom. 

 

- Simon Goldman -

Teher alatt nő a pálma

Pályafutásom alatt eddig bárhol tanultam tőzsdéről - forexről vagy opciós kereskedésről- mindig kiemelték azt, hogy a terhelést fokozatosan kell magunkra engedni, ami az éles számlás kereskedést illeti. A hirtelen jött, túlméretezett pszichológiai nyomás könnyedén összeroppanthatja az újoncokat - megjegyezném, hogy olykor még a profikat is.

 

Ahol a priceaction tanulmányaimat alapoztam ott a bejáratott módszer az volt, hogy az elméleti alapok tisztességes áttanulmányozása és gyakorlása után a szimulátort - Forex Tester-  ajánlották a kezdőknek. Ezen tudták gyakorolni a piaci kontextus elemzését, a fontos technikai szintek meghatározását, pozícióméretezést stb. Mondhatni nyomásmentes piaci környezetet tudtak ez által maguknak varázsolni. Ezt követően három-hat hónap demózás volt az ajánlott, majd az éles számlás kereskedés elkezdése, alacsony tőkével, majd tőkenöveléssel.

Az opciós kereskedési tanulmányaim során is valami hasonló volt a helyzet, annyi különbséggel, hogy tőzsdei opciókra nem áll rendelkezésre szimulátor, tehát a demó számlás kereskedés az első fokozat, majd stabilizálódás után az éles számla. A trükk itt még annyi, hogy az opciós kereskedéshez nem lehet hozzászagolni egy párszáz dolláros számlával, mert a szabályozások szerinti minimális tőkekövetelmény kétezer zöld hasú, amivel még túl sok lehetőség nem nyílik meg az ember előtt… Érdemesebb inkább tízezer környékén kalkulálni.

 

Tehát mind a két koncepció hátterében az állt, hogy fokozatosan helyezzen magára nyomást az ember. Nincs szükség a felesleges stresszre, így is okozhat eleget az elején még a legkeményebb embereknek is. Fokozatosság, fokozatosság és még egy kis fokozatosság.

 

Ki gondolná viszont, hogy ebben az esetben is át lehet esni a ló túloldalára. Találkoztam olyan “kereskedőkkel”, akik már két éve csak demóztak, így próbálták tökéletesíteni magukat, a stratégiájukat, technikájukat és pallérozni az idegeiket. Most el fogok árulni egy ősi, tibeti szerzetesek által félten őrzött titkot: soha az életben nem lesz az emberből sikeres tőzsdei kereskedő két év demózástól, de már az egyet is borzasztóan soknak tartom. De ugyan ez a helyzet a párszáz dolláros számlával való kereskedéssel is. Egy nagyon hamar eljövő ponton túl semmilyen különbség nincs a demó és egy kicsi éles számla között.

 

Növelni kell a nyomást, fokozatosan, de növelni. Folyamatosan. Ha azt hiszed, hogy a demó számlát vagy az ötszáz dolláros számla kezelését ugyan olyan komolyan veszed, mint egy nagy számlát, akkor nyiss egyet amin tíz-tizenkettő vagy huszonnégy hónapnyi fizetésedet tudod kezelni. Garantálom, hogy egészen új gondolatokkal találja magát szemben ott az ember.  

 

A fokozatosság hozománya az erős alapokon nyugovó magabiztosság lesz. Csak a kihívást jelentő feladatok teljesítésétől erősödik meg az ember, ettől nyeri az önbizalmát és magabiztosságát is. Önbizalommal és magabiztossággal pedig jön a sikeres tőzsdei kereskedés is. 

 

 

-Simon Goldman- 

Mindenki őrizze meg a pánikját

Az ember legnagyobb igyekezete ellenére is a tőzsdei kereskedés olykor kicsivel izgalmasabb, mint amire számit. Különösen az olyan alkalmakkor, mint ami múlthét elején történt, amikor az amerikai piac nagy hirtelenséggel úgy döntött, hogy összeszakad rövidebb-hosszabb időre.

 

Érdekes volt látni, ahogy a például a Bloomberg is csak találgatott, hogy mi történik, mi állhat a kialakult helyzet hátterében. Mindenki számított már arra, hogy a menetelés egyszer meg fog állni és valószínűleg zajos lesz, de ennek ellenére a pánik nem maradt el. A pánik látszatot csak még jobban fokozta a HFT-k okozta óriásgyertyák - még mindig csak ámulok rajtuk, hogy mennyire otrombák néha.

 

Miután több határidős opciós ügyletem is van nyitva jelenleg is, igy meglehetősen közelről követtem a múlt heti eseményeket, hogy amennyiben szükséges, közbelépjek. Másfelől viszont egyfajta teszt is volt számomra, hogy mennyire vagyok képes ilyen kiélezett szituációban hidegvérrel gondolkodni és ugyanígy cselekedni amennyiben szükséges. Nyugodt piaci környezetben könnyű nyugodtnak lenni, de amikor minden csak szakad, az árak úgy mozognak, mintha egy őrült kisgyerek jojózna, a volatilitás a magasról a csillagokba száll és minden addigi pozíció ami profitos volt hirtelen masszív mínuszos.

Az önfegyelem igazi tesztje, ragaszkodni a tervhez és csak akkor, csak úgy cselekedni, ahogy az el van tervezve.

 

Folyamatosan gyakorol a kereskedő, önismeretet, önfegyelmet tanul, edződik az új helyzetek által és amennyiben szükséges a saját kárán tanulja meg, hogy a fegyelem az úr.

Ezért érdemes a komfortzóna elhagyást gyakorolni, új dolgokat tanulni, új dolgokat kipróbálni, kihívásokkal szembenézni, próbára tenni a képességeket, mert ezekkel mind a váratlan, kényelmetlen helyzetekben való cselekvést lehet gyakorolni és pallérozni a fegyelmet. Itt azért megjegyezném, hogy véleményem szerint nagyon káros az, hogy mennyire erőszakosan tolják az önjelölt “lifecoach”-ok a komfortzóna elhagyást a népnek, de valamiért a komfortzónán belül levésre és a kettő egyensúlyának fontosságára nem helyeznek akkor hangsúlyt, pedig ezek is kiemelten fontos építőkövei az egységnek. A tudatalatti mindig visszaveszi ami neki jár, így ha túl sokat van az ember komfortzónán kivül, akkor hasonló erőszakossággal fogja stoppolni is. Láttam is és tapasztaltam is ebből kifolyólag magasan szárnyalás utáni pincében kucorgást.

 

Tehát az az úr, aki maga felett úr. Ha ez megvan, akkor a sikeres tőzsdei kereskedéshez sokkal-sokkal közelebb került az ez ember, mint gondolná.

 

 

-Simon Goldman- 

"Óvónéni, nem én voltam, hanem a..."

Sokak számára a tőzsdei kereskedővé válás szerves része az érzelmi, mentális felnőtté válásnak is. Csak egy gondolkodásában és érzelmeiben felnőtt ember képest piacon maradni, konzisztensen profitot termelni, ellenkező esetben jó eséllyel megtorpan a fejlődésének valamelyik fázisában és inkább előbb, mint utóbb kiszáll a játékból.

 

Érdemes visszaemlékezni azokra az időkre, amikor még az óvodában rontotta az ember a levegőt. Ha Józsika elvette Pistikétől a lapátot, amit Józsika még véletlenül sem előzött meg kéréssel, hanem a világ legnagyobb természetességével kitépte Pistike kezéből, akkor mit mondanak az őket felkérdező óvó néninek? Hogy a lapát az enyém és én játszottam vele. Mind a kettő ezt mondja, mert a lapát jó és tulajdonolni is jó, de biztosan a másik akarta először elvenni.

De hasonló a helyzet, amikor Józsika és Pistike éppen barátok és játszásból eltörik Dezsőke autóját, akkor már csakis a másik a hibás, mert rosszat tettek és a rosszat a gyerek nem akarja magának.

 

Ezt a szokást hajlamosak az emberek egészen időskorukig megőrizni, a saját cselekedeteikért való felelősség hárítását. Természetesen nem a pozitívnak minősített dolgokról van szó, hanem amikor valami rosszul sül el, kárt okoznak másoknak vagy éppen maguknak. Ez az, ami a kereskedők estében különösen fontos, hogy a saját cselekedeteikért hogyan és milyen mértékben vállalják a felelősséget.

 

Feri bácsi ás egy mély gödröt nagy lendülettel, hogy borospincét csináljon. Beleakad egy kőbe, amit megpróbál kifeszegetni az ásóval, habár hallja tisztán, hogy az ásó nyele tíz perc próbálkozás után már recseg. A tizenkettedik percben  már ugrál rajta az öreg, a nyél eltörik, és erre azt mondja: “ezek a mai nyelek már semmit sem érnek, pikk-pakk eltörnek”. Az ásó a hibás, meg aki azt legyártotta ilyen anyagból, meg a kő aztán a végén a gödör...

 Ez a jelenség a kereskedőknél is különösen gyakran felüti a fejét. Képtelenek elfogadni a piac vad természetét, a véletlenszerű eloszlás kiemelt szerepét és a saját szerepüket a kialakult szituációkban. Hajlamosak azt gondolni, hogy a piac az egy olyan dolog, ami ad vagy büntet, személyiséggel ruházzák fel - és gyakran a használt indikátorokat is-, miközben a piac csak van és bizonyos szempontból véletlenszerűen mozog.

Mit mond a csalódott kereskedő, aki nem vállalja a felelősségét? A piac már megint elvette a pénzem, rossz ez az indikátor, rossz a stratégia, rossz a bróker és a nap is rosszul áll. Mindenki és minden más rossz, hibás, felelős azért a veszteségéért, de ő saját maga nem.

A kereskedővé válás egyik elengedhetetlen lépése, hogy belássa az ember, hogy minden ami történik a piacon a pozíciójával az a saját felelőssége. Senki másé, csakis az övé. Ő választotta meg a brókert, ő választotta ki az instrumentumot, ő választotta ki a használt stratégiát és technikát, ő határozta meg a kockázat mértékét, ő tette ki a piacra az ordert, ő nyitott pozíciót és ő is zárt. Az, hogy piacra lépés után merre indul a piac már nem az ő dolga, viszont a pozíció menedzselés már az ő felelőssége.

 

Tehát érdemes mantraként ismételgetni és gyakran emlékeztetnie magát a kezdőknek, de még a haladóknak is: “Én vagyok a felelős a nyereségeimért és a veszteségeimért is.”

Nem kell ostoroznia magát senkinek sem a veszteségeivel és magasztalni a nyereségeivel, csak szépen, nyugodtan elkönyvelni és tanulni belőlük.

 

Zárszóként meg egyszer: a sikeres tőzsdei kereskedő jellemzően mentálisan és érzelmileg felnőtt, felelősségteljes ember. Felelősséget vállal a tetteiért és nem mások, más dolgok okolásával próbál választ találni a sikerességére vagy sikertelenségére.

 

Ha ez meg van, akkor már egy akadállyal kevesebb kiváló kereskedési teljesítmény és anyagi függetlenség felé. ;)

 

-Simon Goldman-

A gondolat ereje

A megfelelő általános gondolkodásmód egy tőzsdei kereskedő számára kulcsfontosságú lehet. Ha megfelelő minőségű és mennyiségű munkát fektet ennek kialakításába, akkor egy olyan gyorsító faktort csempész bele a fejlődésébe ami sokszorosan meghálálja magát.

 

A kezdő, de még a haladó kereskedők is hajlamosak alábecsülni a gondolkodásmód, az általános szokások, magatartás fontosságát, pedig ezek nagyban meghatározzák a fejlődési sebességet és a kereskedési teljesítményt. Félreértés ne essék, ígyis-úgyis bele kell rakni azt a három-nyolc évet ebbe a szakmába is, hogy mestere legyen az ember, de ha már mondjuk hat év helyett csak ötbe telik ez? Ugye, hogy megéri?

 

Az egész sztori onnan indul, hogy okos kutatók azt állítják: egy átlagos embernek naponta ötven-hetvenezer gondolata van, és “gyárilag” négyszer több negatív gondolat születik meg, mint pozitív. Ilyen káoszban aztán bőven van mit csinálni, de az egyik legpraktikusabb dolog, hogy egy nagyon picit meg kell próbálni változtatni ezen a négy-egy arányon. Ha már három-kettőre sikerül eltolni egy életmentéssel ér fel.

 

A nulladik pontja ennek a procedúra elkezdésének a gondolatok feltérképezése az általános figyelem és tudatosság fejlesztésével. Nyílván nem leszünk képesek feltérképezni hatvanezer gondolatot és megfigyelni, de kifejezetten ajánlatos megfigyelni, hogy milyen gondolatok születnek az embernek önmagáról, a dolgairól, másokról és mások dolgairól is.

 

Ha már jó sok gondolatot sikerült elkapni, akkor lehet őket vizsgáltatni, rágcsálgatni, miért születhetnek ezek, honnan származhatnak stb. Egyfajta mély önvizsgálati túra alakulhat ebből, ami akár gyötrelmes is lehet és hosszú. Érdemes lehet külső szakember segítségét kérni az nehezen értelmezhető gondolatok, felfedezések feldolgozásához.

 

Egy megfelelő éberséggel az ember már elkezd figyelmes lenni a saját és mások kommunációjára is - verbálisra és non-verbálisra egyaránt.

A mások által kommunikált dolgok a megfelelő külső visszacsatolások megválasztásánál, kiépítésénél különösen értékesek. Itt megjegyezném, hogy én személy szerint minimálisan használok külső visszacsatolásokat, és amikor használom akkor is előtte átpaszírozom egy erős szűrőn.

Ami még ennél sokkal értékesebb az a saját belső és külvilágra vetülő kommunikáció. Hogy kommunikálok magammal amikor egyedül vagyok? Miket gondolok magamról és a dolgaimról, cselekedeteimről? Hogy kommunikálok másoknak magamról és róluk? Ez az ami teljesen meghatározza az embert és determinálhatja a viselkedését is.

 

Milyen könnyen kicsúszik az ember száján azt, hogy “óóó, de hülye/buta vagyok”, “de elrontottam”, “mindig elkések”, “ezt mindig elrontom”. Érdemes megfigyelni, naponta 10-15 alkalommal elmondja magának egy hétköznapi ember… Mit kommunikál ezzel a tudatalattijának? Ha eleget mondja magának, vagy megfelelő pillanatban akkor azt, hogy “én vagyok az aki mindig elkésik”, “én vagyok az aki mindent elront”, “én vagyok az aki vesztes tradebe lép be” és így tovább.

 

Észrevetted, hogy valami tényleg apróságot jól csináltál? Dicsérd meg magad. Sikerült szép szelet kenyereket vágnod? Dicsérd meg magad, hogy milyen szépet vágtál. Sikerült egy ügyletet jól kiválasztanod? Újabb dicséret. Szépen meg kell tűzdelni a napot az apró, jól kivitelezett dolgok dicséretével.

Volt egy szép ügyleted, vagy egy vesztes, lezártál egy kisebb projektet? Lezáráskor azonnal vedd végig fejben, hogy miket csináltál jól, és hogy miken kell javítanod - és nem azt, hogy mit csináltál rosszul. Szánj rá időt, nagyon hálás lesz. Ha kell, akkor írd is le.

 

Utolsó gondolatként még annyit, hogy a megfelelő belső-beszédhez és pozitív önmegerősítéshez hozzátartozik a jó időzítés is. Egy lezárt ügylet utáni egy-két percben keletkezik egyfajta időablak, amikor a tudatalatti sokkal alkalmasabb a belső kép alakítására. Ha ezt az időablakot az elme legmélyebb bugyraihoz arra használja ki az ember, hogy szépen beszél magához, még hatékonyabbá válik az egész folyamat. Amikor ez az időablak éppen nincs nyitva, marad a rendszeresség, de önmagában az nem működik, hogy a semmiért halomra dícséri magát az ember, mert az csúnyán megbosszúlja a tudatalatti. :)

 

Minél hamarabb válik kiegyensúlyozottá az ember kívül és belül, annál hamarabb lesz kiegyensúlyozott a portfóliója is.

 

-Simon Goldman-

Hozzáférés megtagadva

Amikor megalkottam életem első igazi kereskedési tervét, akkor egy külön bekezdést szántam arra, hogy összefoglaljam azokat az életvitellel kapcsolatos dolgokat amik szükségesek ahhoz, hogy kiegyensúlyozott kereskedési teljesítményt tudjak nyújtani és milyen körülmények esetén tilos még csak megnyitnom is a platformot.

Véleményem szerint ez egy olyan szakma ahol kifejezetten fontos az egészséges élet a sikerhez, mert az agyunkat használjuk folyamatosan, így arra a legjobb formájában van szükségünk.

Mivel tudjuk elősegíteni az agyunk megfelelő működését:

- változatos, egészséges és gyakori étkezés,

- rendszeres testmozgás,

- rendszeres relaxálás esetleg meditáció,

- kereskedési napokon és kereskedés előtti napon alkohol kerülése,

- kétóránként negyedóra szünet munka közben,

- legalább 7-9 óra közötti alvás. 

 

Tehát az egész lényege az, hogy kerüljük az agy teleszemetelését és elősegítsük a detoxikálódási folyamatokat. Mikor tud az agy méregteleníteni? Amikor pihen: elsődlegesen alváskor, de meditációkor is. Ezért is mondják sokszor, hogy “...aludj rá egyet, aztán majd meglátod…”, mert az éjszakai alvás folyamán a szervezet teszi a dolgát, takarít, a szemetet kidobja így a gondolataink is letisztultabbá válnak.

 

Több kísérletet is volt szerencsém végigolvasni ami az agy állapotát vizsgálta változó alvásidő mellett. A kutatásokból a következők derültek ki:

Már két nap rossz minőségű vagy nem megfelelő mennyiségű alvás is nagymértékben növelte a depresszió és szorongás érzetet, mert az megváltoztatta az amygdala aktivitását. Az amygdala felelős a “küzdj vagy menekülj” reakcióért, ami a csökkent mennyiségű, minőségű alvás hatására túlműködik.

Miért rossz ez nekünk? Azért, mert a túlműködött amygdala egyszerűen levágja a biztosítékot és nem enged hozzáférni a prefrontális kéreghez. Viszont ez a kéreg az ami elősegítené azt, hogy logikus kereskedési döntéseket tudjunk hozni és nyugodtak tudjunk maradni.

 

Nagyjából a következő folyamat zajlik a szervezetben, amikor a kereskedő “bepánikol” egy vesztes ügyletet látva:

- az agy látja a veszteséget, felfogja és veszélyként azonosítja,

- a prefrontális lebeny üzen neki, hogy ez csak egy vesztes ügylet, nincs valódi fizikai veszély,

- aztán az amygdalal beszáll a játékba és azt mondja, hogy itt bizony veszély van, nekem itt aztán igen erősen kell működnöm,

- az amygdala elvágja a hozzáférést a prefrontális kéreghez, noradrenalin és egyéb stressz hormonok szabadulnak fel,

- ezek után a “küzdj vagy menekülj” reakció már szabadon tombol és már valódi fizikai veszélyként van nyilvánítva a szituáció az agy által.

Gyakorlatilag pár másodperc alatt a fontos erőforrások nagy része elveszik ilyenkor, egyfajta “lebutulás” következik be. Ki ne szeretne agyatlanul kereskedni? :)

 

A fentiekből adódóan igazán nehéz megérteni azokat a kereskedőket, akik még az éjszakáikat is feláldozzák azért, hogy monitor előtt üljenek, kereskedjenek, vagy csak felkelnek egy-két alkalommal átfutni a piacot.

 

Az egészséges élet, a pihenés, a nyugalom és kiegyensúlyozottság kiemelkedő mértékben hozzájárul ahhoz, hogy az ember egy igazi elit kereskedővé váljon.



- Simon Goldman-

"Ha más kulcs nem jó hozzá, majd a türelem kinyitja."

Az embereknek az esetek nagyobb többségében két célja szokott lenni a tőzsdei kereskedéssel, amikor belevágnak: a gyors meggazdagodás lehetősége - azaz a piac soha ki nem fogyó ATM-ként való használata-, és a könnyű pénzszerzéssel együtt járó végtelen szabadság azonnali behabzsolása.

 

Ezek bizony szép nagy és nemes célok, viszont egyik “Péter két nap alatt ezerötszáz eurót tett zsebre” forex hirdetés alatt sem láttam még kiegészítésként, hogy Péter előtte belerakta volna azt a párezer-tízezer órát és kisebb zsáknyi pénzt a tanulásába, hogy ilyen csodásan gazdag és szabad életet élhessen. Ebből fakadóan a zöldfülű kereskedő gyors, irreálisan nagy léptékekben szeretne fejlődni és a fejlődését nem is szeretné másban mérni, mint a párnája alatt halkan, lágyan susogó százdolláros kötegekben, amik persze kifejezetten akkor susognak szépen, amikor a haverjai a robotolnak, ő meg otthon heverészik.

 

Könnyen belátható, hogy a fenti forgatókönyv alapján a saját naivitása és manipuláló reklámok által megvezetett ember milyen hamar veszíti el a türelmét, amikor az a piacnak nevezett félkarú rabló nem adja a jackpotot, de még a dupla cseresznyét sem. Ezért hullik el a kezdő kereskedők nagy része az első egy évben, mert az elvárások annyira nem találkoznak a valósággal, hogy az egészet sikertelenségnek nyilvánítják, így türelmük és kitartásuk teljesen elfogy.

 

Az sincs sokkal nagyobb biztonságban a saját türelmetlenségétől, aki az első egy évet vagy kettőt túléli. De amennyiben figyelmes volt és tanult a hibáiból, úgy racionálisabbá váltak a célok és rájött, hogy sokkal kisebb lépésekben lehet haladni, mint amire számított.

Rájött, hogy a sikeres kereskedőt a hosszú évek alatt megalkotott szép portfólió teszi azzá ami és ezért bizony pontosan ugyan úgy meg kell dolgozni, mintha egy kiemelkedően sikeres asztalos, kőműves, mérnök vagy vállalkozó szeretne lenni.

 

Ahogy a félelem és a szorongások legkülönbözőbb formája úgy a türelmetlenség is minden sarkon felütheti a fejét a sikeres tőzsdei kereskedő rögös útján. Hogyan lehet ennek elejét venni? Tájékozódással a szakmáról, lehetőségekről, hivatásos kereskedőkkel való beszélgetésekkel, helyes célkitűzéssel részcélokkal tisztességesen megtűzdelve, coach-mentor-pszichológus segítségével, rugalmassággal, lazasággal és humorral. Sok humorral. :)

 

 

-Simon Goldman-

Félelem és rettegés Las Vegasban

 

A tőzsdei kereskedővé válás egy kimondottan hosszú folyamat és garantáltan van lehetőség találkozni a legmélyebben megbúvó, ismeretlen énünkkel is közben. A technikai tudnivalókat, alapvetéseket sokkal könnyebb megtanulni, mint az igazi finomságokat: a kockázatok kezelését, a nyerés-vesztés élmény kezelését, kereskedési fegyelmet és az elme megzabolázását.

 

Kereskedői karrierünk során biztosan találkozunk szorongással, félelemmel mindenféle minőségben, formában és mértékben. Ez mondhatni egy teljesen természetes velejárója az emberi gondolkodásnak, genetikailag belénk van kódolva. Egyes kutatások szerint a régen kimondottan hasznos, életmentő agyi-kémiai folyamatok - amikor is a mamut elől kellett futni- még mindig csodálatosan működnek, igy amikor bizonyos körülmények úgy alakulnak, az agyunk szépen blokkolja a racionális gondolkozásért felelős részeket, mert meg akar minket menteni. Úgy csinál, mint ahogy a Croodék cimű mesében monja az apuka: "...soha ne feletjs el félni...". :)

 

A leggyakoribb kereskedéskor fellépő félelmek amikkel valaha találkoztam, vagy mások számoltak be róla:

-Kimaradástól, lemaradástól való félelem: Ezt használják az üzletkötők, a biztosítási ügynökök, különböző agyafúrt csalók is, hogy mentális nyomást helyezzenek a vásárlóra a kihagyhatatlan üzleti ajánlattal kapcsolatban. De ugyanakkor ez a jelenség fellép kereskedéskor is. Ezért hajlamosak éjjel-nappal chartok előtt ülni az emberek, a szolgaéletüket újabb szolgalétbe fordítani, mert félnek, hogy lemaradnak a szuper ügyletről, a profitról, mert mivanha’…

 

-A ravasz meghúzásától való félelem: Ül a kereskedő a chart előtt, előtte a setup amire annyira várt és ekkor csak… Még tovább vár, meg még tovább. Meg persze még egy kicsit tovább mindaddig amikor már elment az A+-os setup. Egyszerűen leblokkol amikor cselekedni kellene. Ez csak akkor válik rosszabbá, ha ezután bekapcsol a kimaradástól való félelem és a már régen nem A+-os, hanem inkább C minőségű ügyletet elvállalja, nehogy kimaradjon. Katasztrófálissá válhat egy ilyen viselkedés együttes a számlára nézve.

 

-A veszteségtől, vesztes ügylettől való félelem: A sikeres kereskedés egyik legfontosabb szabálya, hogy a vesztőt a legrövidebb úton -stratégiának megfelelően- ki kell zárni. Tapasztalatom alapján egy kezdő esetében ez már minimális tőkekockázat esetén is felléphet. Mi történhet, ha elveszitek 1%-ot a teljes tőkémből? Semmi, ott marad még 99% és lesz még az éven másik száz ügylet. Ehhez képest könnyen érheti pánik az embert amikor piros pippet lát. Ilyenkor előfordulhat, hogy tologatja az ember a stoppot nagyobb kockázatot vállalva, reménytradingbe kezd. Bizton állítom, hogy az a legrosszabb statisztikával rendelkező stratégia. :)

 

-A nyereség elvesztésétől való félelem: Ez kétféle formában is felléphet. Az egyik az amikor egy futó ügylet profitban van, de még nem érte el a profitcélt, majd hirtelen a piac elkezdi ledarálni azt. A másik az az, hogy a már zsebre tett profitot kezdi el félteni az ember és nem meri a tőkéjét kockáztatni, nehogy elveszítse azt a pénzt amit már megnyert.

 

-A tökéletlenségtől való félelem: Ez a véletlenszerű eloszlás nem elfogadásából adódó dolog késztetheti az embereket a mindig nyerő, szentgrál stratégia keresésére és hajszolására. Adott egy stratégia, mondjuk 60% találati aránnyal, 2:1 átlagos nyereség-veszteség aránnyal. Könnyen látható, hogy konzisztens, tervezett tőkekockázat mellett ez a stratégia hosszútávon minden bizonnyal bőséges nyereséget fog termelni, viszont csak százból hatvanszor lesz profitos az ügylet, negyven alkalommal veszteséget kell bezsebelni. Ehhez még hozzá kell venni a véletlenszerű eloszlást is, tehát az is előfordulhat, hogy 6-8-10 alkalommal is követhetik egymás veszteségek. Igazán felnőtt embert kívánó dolog ennek az elfogadását és menedzselését megtanulni.

 

Véleményem szerint ezek a legfőbb félelmek amikkel az kereskedő találkozhat, viszont csak azok válnak sikeres kereskedővé akik ezeket a félelmeket megfelelő kordában képesek tartani. A munka nehéz, de a honorárium bizony busás. ;)

 

-Simon Goldman-

Jól visszacsatolni

A kezdő és fejlődő kereskedő egy nagyon érzékeny rendszer. Új dolgot tanul, a személyiségének addig ismeretlen részeit ismeri meg, barátkozik vele, miközben a piac teszi a dolgát ami hol veszteséget, hol pedig nyereséget ad neki - amik persze érzelmi hullámvasútként rángathatják őt. Ezt már csak tetézi az a tény, hogy legtöbbször saját magának vágja az útját a tőzsde útvesztőiben, egyedül tanul, küzd, kezdi újra minden egyes nap miközben a környezete a cifrábbnál cifrább dolgokat képzel arról, hogy mit is csinál és ehelyett mit is kéne csinálnia. Azt meg legtöbbször különösen jól tudja mindenki, hogy hogyan is kellene…

 

A kereskedő előrejutását nagy mértékben elősegíti, ha idővel megtanulja használni a körülötte lévő impulzusokat úgy, hogy az számára a legelőnyösebbé váljon. Ez nem a környezet széthasználását jelenti, hanem kiváló információ szelektálási képesség megszerzését, az akcióra való visszacsatolások helyes értelmezését azaz: kinek és minek a visszacsatolásait használja és miként.

Ezek az un. feedback loop-ok igazán sokat tudnak segíteni az általános egyensúly fenntartása érdekében a kereskedővé váláskor, ugyanakkor gátolni és komoly kárt tenni is képesek.

 

Tehát tegyük fel, hogy a kereskedőnk karrierje legelején van, már pár hét-hónap fáradtságos munka van a háta mögött amikor a családjával, barátaival először beszél arról, hogy mit is csinál és hogy szeretne pár év múlva csak a befektetéseiből élni. Tehát megszületett egy közepesen szilárd, de inkább még képlékeny elhatározás a fejében, hogy ő mi lesz amire a környezete így reagál:

Szülők: “Örülünk, hogy találtál valamit ami igazán érdekel és sok időt fektetsz bele, hogy elérd a célod! Hajrá-hajrá!”

Testvér: “Már megint belekezdtél valami új dologba, amivel elbuktatod az összes pénzed. Az előző mániáddal mi lesz?”

Barát 1: “Már én is próbáltam egyszer forexezni pár hétig, de nem éri meg csinálni. Nem is értem, hogy mit akarsz ezzel… Csak pénznyelő”

Barát 2: “Hmm, azt hallottam, hogy az egy igazán kemény szakma. Van egy barátom aki már régóta foglalkozik ilyesmivel és egy ideje már csak ebből él, ha szeretnéd összehozlak vele, hátha gyorsabban tudsz majd haladni.”

Saját maga: “Végre találtam egy dolgot amiben igazán megtaláltam magam, képes vagyok éjjel nappal tanulni érte, képezni magam és kapcsolatokat építeni, hogy elit tőzsdei kereskedővé válhassak.”

 

Tehát adott egy akció, amire a környezet megindítja a visszacsatolást akár kéretlenül is. Ha a cél az, hogy pozitív visszacsatolásokkal erősítse a kezdeti szándékát, akkor a testvérével és az egyik barátjával hanyagolnia kell az erről való társalgást.

Viszont az is látható, hogy érdemes sokkal komolyabban venni a saját maga által képzett visszacsatolásokat. A szülei is ott lesznek a nehezebb időszakokban, hogy erősitsék, támogassák és az egyik barátja is legalább megértő, nyitott tud lenni vele.

 

A cél olyan pozitív visszacsatolásokkal erősítenie magát, amik előre viszik a célja felé. Ez akár a környezetének totális megtisztítását is jelentheti, de még gyermekkori barátságok, családon belüli kapcsolatok elvesztését is - személyes tapasztalat.

 

Persze mondanom sem kell, hogy sokat változik a kételkedők véleménye akkor amikor már sikeressé vállik az ember és a “már megint mit találtál ki?” kérdést felváltja a “szerinted mibe kéne rakni a pénzemet?”. :)

 

-Simon Goldman-

Az örökség

Az elmúlt évek során sok tőzsdei kereskedővel volt lehetőségem beszélgetni, kezdőtől az elit szintig egyaránt, de az elsődleges konklúzió mindegyik után ugyan az volt: szülői házból hozott pénzzel kapcsolatos szemléletmód alapjaiban meghatározza a tőzsdén való sikerességet is. Ez nem azt jelenti, hogy ezeken lehetetlen változtatni, hanem azt, hogy nagy előnnyel indul akinek az “öröksége” jobban passzol ehhez a szakmához.

 

De, hogy mit is értek pontosan ez alatt, hagy mutassam meg egy pár példán keresztül:

 

Az első emberünk inkább alsó osztálybeli családból származik, szakmunkás vagy annál alacsonyabb végzettségű, de keményen dolgozó szülőkkel. Gyerekkora óta általános nélkülözés a jellemző náluk, habár mindig volt mit az asztalra tenni. Megtakarításuk sosem volt igazán és minden hónap centire ki volt számolva. Ha ezt az embert nem érik teljesen más minőségű külső hatások, akkor jó eséllyel fogja azt gondolni a szülői házból való kikerüléskor, hogy mindenki akinek pénze van csal, becsületes munkából nem lehet megélni, a pénzért keményen meg kell dolgozni -a saját vagyon kezelése nem kemény munka-, és a pénz beosztással is jó eséllyel lesznek problémái, mert otthonról azt látta, hogy problémásnak kell lennie vagyis: a pénz ellenség.

 

A második emberünk egy klasszikus középosztálybeli családból származik. Legalább legalább az egyik szülő főiskolát/egyetemet végzett, szülők keményen dolgoznak. Jellemzően nem nélkülöznek, egy-két hónaptól eltekintve nincsenek centizgetve a kiadások, de odafigyeléssel van kezelve a pénz, így megtakarításokkal már rendelkeznek. Szerencsére ez az emberünk rendelkezik egy alapvető bőségtudattal, a pénz nincsen ellenségként kezelve amiért vagy ami ellen küzdeni kellene, csak tanulni kell és meg kell érte dolgozni keményen. Náluk biztosan elhangzott a “pénz nem fán terem” valamelyik változata, habár az általános jómódban része volt, jó minőségű dolgokkal volt lehetősége találkozni.

 

A harmadik emberünk egy felsőosztálybeli családból származik. Anyagi szempontból sikeres szülőkkel a nélkülözés vagy hónap végi nehézségekkel sosem volt lehetősége találkozni - bőségtudat van bőven. A szüleitől megtanulta, hogy a pénzt mi módon kell tisztelni, beosztani és hogyan lehet a saját szolgálatunkba állítani. Volt lehetősége megtapasztalni azt, hogy a veszteség az üzlet része és hogyan kell a befektetéseit kezelni. Azt is volt lehetősége látni, hogy az idő a legértékesebb, és ahhoz ember sok pénzt keressen nem szükséges hetente hatvan órát dolgozni, hanem fontosabb a hatékonyság növelése, a magas “óradíj” elérése, a feladatok delegálása és az élet igazán értékes dolgaival -feleség, gyerekek, hobbi, egészség- foglalkozni. Tehát ő megtanulta, hogy a pénz a barátunk.

 

A fenti három példának még ezerféle változata lehet, de jól látható belőlük, hogy micsoda hátránnyal indul már az az ember is a tőzsdei kereskedés világában, akinek megtanították, hogy a “pénz nem fán terem”...

 

A jó hír az, hogy szinte bármilyen károsnak vélt beidegződést újra lehet “írni” az agyban, ehhez viszont érdemes elmélyedni a neuroplaszticitásban egy kicsit… De aki komolyan veszi ezt a szakmát erre úgyis rátalál idővel. :)

 

-Simon Goldman-